A gyémánt a legkeményebb ismert természetben előforduló ásvány. Igen kedvező optikai hatása miatt népszerű hiszen szikrázó,tüzes fényéből, még az idő múlásával sem veszít semmit. Kopás és törésálló, keménysége a Mohs-féle keménységi skála alapján 10-es és 140-szer keményebb, mint az utána következő drágakő, a rubin és zafír.

A gyémántok értékét négy alapvető tulajdonsága alapján állapítják meg, melyet "négy C" -nek neveznek.

Ezek a tulajdonságok:

    – szín (color)

    – tisztaság (clarity)

    – csiszolás (cut)

    – tömeg (carat)

 

A SZÍN (COLOR):

A gyémánt színe változatos. A teljesen színtelen, víztiszta ásványtól kezdve előfordul sárga, zöld, barna, rózsaszín, kék és fekete gyémánt is. A szín nagy hatással van az értékre is. A szín jellemzésére egy nemzetközileg elfogadott, a latin abc betűit használó skálát használnak, D-től Z-ig. A legfehérebb a D szín, a skála vége felé a sárga szín egyre erősödik. A sárgás szín megjelenésével a kő értéke csökken.

A nemzetközi HRD, GIA, CIBJO színbeosztás

TISZTASÁG (CLARITY):

A gyémánt tisztaságát a benne levő idegen eredetű anyagok mennyisége szerint határozzák meg. A belső nem homogén részeket a szaknyelv zárványoknak nevezi. Ezek a kristályosodási folyamat során képződtek, vagy kerültek a kő belsejébe. A zárványok jelenléte általában rontja a gyémánt minőségét, értékét, optikai hatását, főleg akkor, ha ezek a zárványok nem átlátszóak, és akadályozzák a fényt a zavartalan továbbhaladásban.  Vannak ún. külső hibák is – karcolások, felesleges fazetták stb.- , melyek a csiszolás során keletkeztek, illetve a csiszolással sem lehetett őket eltüntetni. Ezen hibák nagysága és mennyisége szerint határozzuk meg a gyémánt tisztasági kategóriáit.

Tisztasági kategóriák

CSISZOLÁS (CUT):

A csiszolás és fényezés azon eljárások, melyek során a kő természetes rejtett szépségeit, tüzét, színszórását a legjobban érvényre juttatják.

A briliáns (kerek) csiszolás, amelyik jól kiemeli a gyémánt szépségét. A gyémántot lehet más formára is csiszolni, mint pl.: Princess (négyzet), Emerald (csapott sarkú téglalap), Oval (ovális), Marquise (hegyes ovális), Pear (csepp), Heart (szív) alak, stb, de a briliáns a legelterjedtebb, ezért a köznyelvben gyakran használják a gyémánt elnevezés helyett, holott a helyes megnevezés, a "briliáns csiszolású gyémánt" lenne. A briliáns csiszolás alapja a körvonal, koronából ( 1 tábla + 8 fazetta + 8 főfazetta + 16 felső rundisztfazetta ) és pavilonból ( 8 pavilonfazetta + 16 alsó runndisztfazetta + 1 kalett ) áll.

 

TÖMEG (CARAT):

A gyémánt súlyát mindig karátban adjuk meg, ennek az egységnek a nemzetközileg elfogadott rövidítése a „ct". A tanúsítványokban ezt a súlyt tüntetik fel.

A briliánscsiszolás pontosan meghatározott paramétereinek köszönhetően a gyémánt súlya nagy pontossággal kiszámolható a briliáns átmérőjéből ( két egymásra merőleges átmérő méretét vesszük alapul) és a magasságából.